Névadás
1929-ben születtem középszerű, polgári családban tanítónő–jegyző szü-lőktől. Hárman voltunk testvérek, Imre, Jutka, és Anna. Szüleim 12 éves ko-romban elváltak, így anyánknál maradva éltük szigorú vallásos-erkölcsben, de nagy szegénységben életünket. Legfontosabb volt mindnyájunk számára a szel-lemi fejlődés, a tanulás, a hazaszeretet és emberszeretet.
Ezt fejlesztette ben-nünk anyánk minden tehetségével.
Sok viszontagságon keresztül, de töretlen hittel és reménnyel gyarapítot-tuk tudásunkat, fejlesztettük egyéniségünket.
Minden esemény, ami velünk történt, mély nyomot hagyott a lelkünkben, de előbbre vitt bennünket az emberség útján.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy küzdelmes életet adott, melyben – mint vaskohóban – a lelkünk acéllá edző-dött.
68 éves koromban szorító kényszert éreztem arra, hogy mindazt az ese-ményt, amely velem és velünk megtörtént – sokszor csodaszámba menő dolgo-kat – leírjam gyermekeim számára, nehogy feledésbe merüljenek.
Legyen ka-paszkodó nekik is, ha olyan helyzetbe kerülnek, melyben egyedül érzik magu-kat. Ráérezzenek arra, hogy soha nincsenek egyedül, hogy mindig van egy ki-út, egy szerető Gondviselés, aki erőt ad, aki elrendez minden bonyolult, kilátás-talan helyzetet.
Ezt akartam papírra vetni, megörökíteni számukra, hogy ha már nem leszek velük, és elmondani nem tudom, előttük legyen e kézzelfogható segítség, a leírt igaz történetek, melyeket átéltem, és amelyek erőt adtak, eliga-zítottak az élet buktatóiban.
Bátran mondhatom, hogy minden javamra vált, mert nagyon szerettem és szeretem az én gondviselő Istenemet. Nem felszínes vallásos módon, hanem az egész életemet rátéve a hit útjára.
Megtapasztalva az ima erejét állíthatom, hogy bennem már nem hit, de a biztos tudat létezik: van Örökélet!
Nagy szeretettel bocsátom útjára novelláimat, melyek minden szavukkal Istent dicsőítik, és minden eseményben a szeretet kiáradását közvetítik.
Legyen ez a kis életmű útravaló gyermekeimnek egész életükre.
